2009. december 15., kedd

Képek az orrműtét utáni duzzanat időtartamáról

Sziasztok. Én egy huszas éveim közepén járó férfi vagyok és három évvel ezelőtt volt egy orrműtétem. Most már nagyon örülök az eredménynek, DE úgy tűnik egy orvos sem mondja el őszintén mennyi ideig is tart a gyógyulás és amíg az orrod felveszi a végső alakját. Jócskán alábecsülik ezt! Nekem alapvetően azt mondták, hogy a 7. hónapra már elég jól látszik majd milyen lesz. Nem ez a helyzet! Kissé több mint egy évbe telt és két év volt mire befejeződött a zsugorodás.

Eredetileg azért mentem orvoshoz mert az orrhíd domború volt és egy kicsit csüngött az orrcsúcsom. Ezért aztán az orvosom, Dr. Andrew Frankel a Beverly Hills-i Lasky Klinikáról a következő dolgokat végezte zárt orrműtétet követően: eltávolította a "púpot", kissé kiszélesítette a hidat, az orrcsúcsot illetően pedig, kivágott néhány porcot az aljából így az orrom "természetesebbnek" hat. Némi zsírt is eltávolított az orrom aljából. Az eljárás gyakorlatilag fájdalommentes volt, csupán némi kényelmetlenséggel járt a műtétet követően az orron lévő sin miatt. Dr. Frankel egy csodálatos doktor nagyszerű temperamentummal, meghallgatja amit mondani szeretnél ami kulcsfontosságú! Valamint ő a konzervatív, nem mű külsőt támogatja, a férfias külsőt megtartva.

Szóval... Ugorva 7 hónappal a műtétem után igencsak szomorú voltam az eredménnyel. A híd jó volt de a csúcs úgy nézett ki mint egy gombóc az arcomon. Elképzelésem SEM volt arról hogy ez duzzanat volt mivel azt gondoltam rengeteg idő eltelt már hogy a visszamaradó duzzanat alapvetően eltűnjön. Azon gondolkodtam hogy ÚJRA megműttetem magam és az orrcsúcson igazítok! Nos örülök hogy NEM tettem meg! Egy kicsivel több mint egy évvel a műtét után az orrom igazán felvette a formáját, gyakorlatilag úgy nézett ki mint a néhány évvel későbbi fotó (figyeld meg a hatalmas különbséget a 7. hónaptól a mostani állapotig). Az orrom nagyon áramvonalas lett (a kívánt párhuzamos vonalak amik egy egyenes orron futnak végig) és az orrcsúcs éppenséggel megemelkedett: minden csak duzzanat volt ami megnövelte az orrcsúcsot minden irányba, a lefelét is beleértve. Valamint a duzzanat körülvette az orrcsúcs palástját, de aztán az is lement, láthatod a zsírt ami eltűnt... Most az orrom csúcsa mentes zsírtól vagy duzzanattól.

Természetesen mindenki másképpen gyógyul, így ez éppenséggel nem előre megjósolható. Ha hajlamosabb vagy sebesedésre, az meghosszabbíthatja a duzzanatot. Úgy vélem a már műtött orrok még hosszabb ideig gyógyulhatnak. Nekem allergiám is van ami miatt eltömődik az orrom. Megfigyeltem hogy ha orrcseppet használok az orrom folyni kezd. Továbbra is csinálom ezt hogy vékonyabb maradjon az orrom, még ha nem is fog úgy kinézni mint előtte. A nővérem is lassan gyúgyúlt fel az orrműtétje után. Nagyban különbözik az orra az egy évvel későbbi és a három évvel későbbi eredménytől... Egyértelműen zsugorodott és sokkal határozottabb lett. Neki nincs semmilyen allergiája. Rövidre fogva a hosszú történetet, az orvosok hatalmas mértékben alábecsülik az időt ami egy orrnak szükséges a teljes gyógyuláshoz. Szerencsére nekem jó orvosom volt így az orrom struktúrája mindvégig ott volt csak várni kellett amíg eléri a felszínt.

Köszi, - J

Az eredeti fórum bejegyzés angolul itt olvasható.

6 megjegyzés:

  1. Mindig ezt nézegetem. Ad egy kis reményt arra, hogy eltűnik a gombócom. Egy hét múlva leszek egy éves és még mindig ott van.

    VálaszTörlés
  2. Nekem is.Het honapja voltam mutve,bar azota sokat javulgatott,de meg neha eleg ijesztoen be van dagadva,az orrom aljan a gumo valtozatlanul ott van es azokon a napokon ezt a leirast nezegetem:)
    Mar az en fejemben is megfordulgatott a masodik mutet gondolata,a dokimnak is mondtam,de o is biztat,h.elmulik az.De mikor mar?

    VálaszTörlés
  3. És Ha csak az Orrhídat műttetem akkor 7 hónap elég?

    VálaszTörlés
  4. szomorú vagyok én is ez miatt

    VálaszTörlés
  5. Hét hónapos az orrom.Mondtam a dokimnak h a szélességéből is szeretnék lefaragni,ő persze lebeszélt róla.Most h rövidebb lett a nózim még szélesebbnek tűnik,nem elég h az orrcsúcsom buci, de most az összhang katasztrófa.nem vagyok megelégedve.Továbbra is szégyellem az orrom. Az dúrva h még 2-3 évet kell várni arra h az orrcsúcs keskenyebb legyen.

    VálaszTörlés
  6. Sziasztok!
    Találtam egy cikket a nemdohanyzom.hu weboldalon, ahol leírják egy orrplasztika műtét menetét, meg hogy hogyan kezelik a betegeket és elég durva, hogy Magyarországon ilyen kezelésben is lehet részesülni. Ott amúgy azt írják, hogy munkába 10 nap után mehetsz, miután kivették az orrból a tampont, a végleges formát pedig 1-2-3 hónap nyeri el az orr.

    VálaszTörlés